A napenergia-termelés támogatásának újabb kurtítását helyezte kilátásba Angela Merkel német kancellár a CDU magdeburgi konferenciáján - írja a Der Spiegel. Amíg ugyanis a szélenergia előállítása már csaknem rentábilis az országban, addig a napenergiáé távolról sem.
A kormány korábban már csökkentette az ágazat támogatását, de úgy tűnik, ez nem elég. A megújuló energiára fordított német költségvetési pénzek 50 százalékát napenergiára költötték, de csak az áramtermelés két százalékát adja ez a módszer. A kormány korábban mérlegelte azt is, hogy az atomenergiából való kiszállás kapcsán ne növelje-e a napenergia támogatását is, de azután másképp döntött.
Merkel ezen kívül arra is utalt, hogy ésszerű lenne a jövőben Görögországból beszerezni a napenergiát, ahol a nap sokkal többet süt. A német iparosok szövetsége, a BDI is támogatja az ötletet, szerintük oda kell vinni a tőkét, ahol a megújuló energia a legnagyobb hozamot biztosítja. Sokkal ésszerűbb Görögországban, mint Németországban felhasználni, ahol alacsonyabb a napos órák száma - modta a szervezet képviselője a lap szerint.
Közben a német napelemgyártók, részben az állami támogatások csökkenése miatt, de méginkább az olcsó távol-keleti konkurencia következtében komoly válságban vannak. Eltűnőben vannak a profitok, a cégek egy része komoly adósságállományt görget maga előtt, a részvényeik és kötvényeik árfolyama a mélyben van. A Solarworld részvényének árfolyama például a DerAktionaer.de cikke szerint hétfőn három euró alá bukott, pedig egy éve még a 10 eurót közelítette.
Kötvénye pedig, amely augusztus elején még 100 százalék körüli árfolyamon forgott a tőzsdén, a napokban 56 százalékra esett vissza.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor