A Mol hamarosan lezárhatja a horvát INA olajtársaság 0,8 százalékos részvénycsomagjának - 80 ezer részvényének - a megvásárlását az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) nyugdíjalapjától. A vételár 320 millió kuna (42 millió euró, 13 milliárd forint) - idézte a Poslovni Dnevnik napilap értesülését a bne régiós hírportál. A lap nem nevezte meg hírének forrását, csak annyit jegyzett meg, hogy az RBI a Mol tanácsadója az INA-részesedéssel kapcsolatos ügyekben.
Ha a felváráslás összejön, a Mol hajszálnyira kerül attól, hogy ellenőrzése alá vonja az INA-t. A magyar olajvállalat jelenleg a horvát cég 49,08 százalékával rendelkezik, miközben a horvát állam kezében csak 44,84 százalék van. A Mol 2010-ben megpróbálta összeszedni az 50 százalék átlépéséhez szükséges részvényeket a tőzsdei befektetőktől, ám csak 1,6 százaléknyi papírt tudott összekotorni. Az RBI alapjának eladásával kapcsolatos hír hatására drágultak az INA-részvények a zágrábi tőzsdén.
Harc
A Mol araszolása az abszolút többség felé villámcsapásként érheti a zágrábi kormányt, amely 2009 óta próbálja megakadályozni a magyar céget ebben. A horvátok megvádolták a Mol vezetőségét, hogy vesztegetéssel jutott hozzá az INA-ban megszerzett második részvénycsomagjához, illetve a menedzsmentjogokhoz.
Eszerint a korrupció másik oldalán Ivo Sanader volt miniszterelnök állt volna, akit csúszópénz elfogadásának vádjával tízéves börtönbüntetésre ítéltek. Zágráb megpróbálta büntetőeljárás alá vonni Hernádi Zsoltot, a Mol vezérigazgatóját is, ám ez nem sikerült. A budapesti kormány határozottan kiáll Hernádi mellett.
A felek közötti feszültség szeptember közepe óta tovább nőtt, miután nem tudnak megegyezni az INA két alacsony marginnal termelő finomítójának sorsáról. A Mol bezárná az egyiket, Zágráb azonban, amely amúgy is küszködik a vergődő gazdasággal, az utolsó csepp véréig harcol minden egyes munkahelyért.
Összezárva
A horvát kormány és a Mol is jelezte néhány hónappal ezelőtt, hogy készek lennének eladni részesedésüket a kilátástalan helyzet feloldása érdekében. Ugyanakkor mindkét fél stratégiai vagyonként tekint az INA-ra. Horvátország energiabiztonságának zálogát látja benne és ragaszkodik gazdasága egyik fontos ágazatához, amelyet a nemzeti olajcég testesít meg. A Molnak nincs más olyan befektetése, amely az INA-éhoz hasonló hosszú távú növekedést ígérne, mivel a horvát cég jelentős szénhidrogén-kitermelési projekteket végez.
Az eladáshoz ráadásul meg kellene egyezniük a vevő személyéről, miközben az a nagy helyzet, hogy csak orosz állami tulajdonú olajvállalatok mutattak némi érdeklődést az INA iránt. Ezek azonban nem tetszenek Zágrábnak, mivel minden bizonnyal a horvát cég finomítói rovására tolnák előtérbe az orosz kézben lévő helyi olajfinomítókat. Emellett a jelenleg az EU-orosz ellentét politikai okokból is lehetetlenné tenne egy ilyen adásvételt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban