Március 7-én nyitás után tovább gyengült a forint a nemzetközi devizapiacokon. Az euró ára 399,583 forintig emelkedett, majd kissé megtorpant. A dollár 367,894 forintig emelkedett.
Az orosz-ukrán háború kitörése előtt 355 forint körül volt az euró/forint árfolyam, azóta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sem szóbeli intervencióval, sem a múlt heti kamatemeléssel nem tudta megfékezni a zuhanását.
Rövid távon attól függ a forintárfolyam, hogyan alakul a háború. Egyelőre senki sem látja, hogy mi lesz a kiút a jelenlegi a helyzetből. Van esély rá, hogy még a mostani szintekről is tovább gyengüljön a forint, mert a háborús félelem és kockázat felülírja a magyar gazdaság eredményeit és a magas kamatot - mondta Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető makrogazdasági elemzője az RTL.hu-nak.
A technikai elemzések szerint az, hogy 381 forint fölé emelkedett az árfolyam a múlt héten, megnyitotta a lehetőséget arra, hogy 400 forint fölé kerüljön a kurzus.
A Napi.hu és a Pulzus Kutató tavaly decemberben készült felmérése szerint a magyarok 46 százaléka 2022 első felére várta, hogy eléri az euró/forint árfolyam a 400-as szintet. A válaszadók többsége a jelek szerint jól jelezte előre a devizapiaci fejleményeket.
(Jelenleg az a helyzet, hogy a forint árfolyamesése megállt és visszakanyarodott, nem érte el a 400 forintos határt az euróárfolyam, de nagyon közel volt hozzá. Ennyire: 399,583.)
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket

Ezeknek a szakmáknak harangoztak: mi már tudjuk, kikre lesz szükség

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Bárhol lecsaphat a zivatar, csak négy vármegye úszhatja meg

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben
