A visszaesést nagyrészt a Chromebook laptopok iránti kereslet csökkenése okozta, miután 2020-ban és 2021 elején meredeken emelkedtek az eladások amiatt, hogy ilyen eszközöket szereztek be az amerikai iskolák - derül ki a kutatócég az MTI által szemlézett kimutatásából.
A Chromebookok nélkül a globális PC-piac 3,9 százalékkal nőtt az első negyedévben.
A világ három vezető PC-gyártójának sorrendje nem változott: az első helyet továbbra is a kínai Lenovo foglalja el 23,8 százalékos piaci részesedéssel, a másodikat pedig az amerikai HP Inc. 20,4 százalékos részesedéssel annak ellenére, hogy a két cégnek jelentősebben visszaesett az értékesítése. A harmadik helyen 17,7 százalékos piaci részesedéssel továbbra is a Dell áll, amely épp ellenkezőleg, növelte az eladásait.
Megtartotta negyedik helyét az Apple Inc. 9 százalékos piaci részesedéssel, míg a tajvani ASUS az ötödik helyre jött fel a hatodikról, 7,2 százalékos piaci részesedéssel.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet