Míg az olyan vállalatok, mint a Boom Supersonic és a Lockheed Martin olyan technológiába fektetnek be, amely visszahozná a kereskedelmi célú szuperszonikus utazást, addig egy maroknyi startup cég a hangsebességen túl a hiperszonikus repülési sebesség elérésére törekszik, hogy 90 perc legyen egy New York–London repülőút.
A Hermeus és a Venus Aerospace már előrehalodott kutatás-fejlesztési programokat végez, hogy a légitársaságok számára gazdaságos és gyors repülőgépeket gyártsanak. Előbbi cég márciusban vont be 100 millió dollárnyi tőkét, az új befektetők, a Founder's Fund és az In-Q-Tel (az amerikai hírszerző ügynökségek és szövetségeseik stratégiai befektetője), de szintén részt vettek a tőkebevonási körben a meglévő partnerek, a Khosla Ventures, a Canaan Partners, a Bling Capital és a Revolution's Rise of the Rest mellett. A tervek szerint az első repülőjük már jövőre repülhet. A tőke egy részét viszont a Darkhorse - egy tartós hiperszonikus repülésre képes, személyzet nélküli repülőgép - fejlesztésének felgyorsítására fordítja majd a cég.
A hiperszonikus repülőgépeket fejlesztő Venus Aerospace startup 20 millió dolláros A sorozatú finanszírozási kört hajtott végre április elején a Prime Movers Lab vezetésével. A cég hosszabb időkerettel dolgozik: 2025 utánra tervezik az első működőképes gépük bemutatását.
Bár a hiperszonikus repülés definíciója nincs kőbe vésve, a kifejezés általában olyan repülőgépre utal, amely Mach 5, azaz a hangsebesség ötszörösével képes repülni. Ez körülbelül 6275 kilométert jelent óránként, vagy kétórás utat az Atlanti-óceánon át. A szuperszonikus Concorde összehasonlításképpen 2,02 Mach sebességgel repült, és három és fél óra alatt jutott el New Yorkból Londonba. Ennél ígérnek 2 órával rövidebb repülési időt.
A vállalatoknak számos kihívást kell megoldaniuk ahhoz, hogy a hiperszonikus repülés valósággá váljon. Olyan hajtóműveket kell építeniük, amelyek nemcsak hiperszonikus sebességre gyorsítják a járművet, hanem hatékonyan képesek fenntartani ezt a sebességet. Olyan repülőgépeket is kell tervezniük, amelyek képesek ellenállni a hiperszonikus utazás során a súrlódásból és a légellenállásból eredő intenzív hőhatásnak – írja a Cnet.
Az emberek már korábban is utaztak hiperszonikus sebességgel. Az 1960-as években a NASA X-15 rakétahajtású repülőgépe többször repült Mach 5-nél gyorsabban, és a csúcsot 6,7 Mach (kb. 5140 km/h) sebességgel érte el. A NASA mára már nyugdíjazott űrsiklóinak fedélzetén utazó űrhajósok a visszatérés során hiperszonikus sebességet értek el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)