A december végével záródott három hónapban a részvényarányos nyeresége 0,15 euróra nőtt az egy évvel korábbi 0,13 euróról - adta hírül a cég.
Az elemzői várakozások átlagában kisebb, 0,13 euró részvényarányos eredmény szerepelt a tavalyi utolsó negyedévről.
A finn székhelyű cég csütörtökön megerősítette a 0,20-0,30 eurós idei részvényarányos eredményvárakozását.
A Nokia vezetői úgy döntöttek, hogy tavalyról nem fizetnek osztalékot, a szakértők 0,11 euróra számítottak részvényenként. A cég az osztalékfizetés elmaradását azzal indokolta, hogy növelnie kell az 5G szolgáltatási infrastruktúra fejlesztését célzó befektetéseket - írta az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Forrong a főváros: oktatási szakszervezetek tüntettek a kormány intézkedései ellen
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el