Ezekre a konszernekre valamiféle új nemzetekként tekintünk, és ennek szellemében meg kell határoznunk, hogyan viszonyulunk hozzájuk - magyarázta Anders Samuelsen dán külügyminiszter a Politiken című helyi napilap pénteki számában. Olyan cégekről beszélünk, amelyek éppen annyira befolyásolják Dániát, mint a valódi országok.
Dánia azt reméli, hogy a lépésnek köszönhetően elsőként értesül az új technológiai fejlesztésekről és elsőként tud válaszolni az azokból adódó politikai és etikai kérdésekre, ezzel pedig vonzóbbá válik a befektetők számára.
Egy Politiken által idézett kutató jelképesnek tartja a digitális nagykövet kinevezését, mert a tisztségviselőnek a jelenlegi állás szerint munkatársak nélkül kell majd ellátnia a hatalmas kihívást jelentő új szerepkört.
A dán külügyminisztérium a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy egyelőre sok részlet - a többi között a projekt beindításának időpontja is - tisztázatlan. Annyi biztos, hogy a nagykövet a tárca személyes támogatását fogja élvezni.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet