Ugyan a napokban az LG kommunikációs vezetője egy közleményben cáfolta, azt, hogy elhagynák a mobilos piacot, egy kiszivárgott belsős levél szerint, Kwon Bong-seok, az LG vezérigazgatója azt írta, hogy az elmúlt öt évben 4,5 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el a mobilos szekció, ezért komoly változásokra lehet számolni az elkövetkezendő időszakban. A végleges döntést állítólag még nem hozták meg, de minden számítást figyelembe vesznek, az is előfordulhat, leépítik, eladják vagy megszüntetik a részleget - idézi a kiszivárgott dokumentumot a GSMring.
Az LG-nek az elmúlt időben nem igazán lettek népszerűek a termékei: az LG Velvet, a Wing a G és a V széria sem hozott sikereket. Az LG Foldable pedig túl drága lesz ahhoz, hogy idén rekordokat döntsön.
Kapcsolódó
A dél-koreai cég leginkább a háztartási gépek, televíziók piacán számít erős versenyzőnek.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart