Hans-Georg Maassen A nyugati demokráciák válaszai az iszlamista terrorizmus fenyegetésére című tanácskozáson kiemelte, hogy a dzsihadista szervezet online megjelenését formáló "IÁ 2.0" mindig és mindenhol jelenlévő "digitális, virtuális kalifátust" épít.
Az interneten folytatott agitáció és a számos különböző "merénylet-forgatókönyv és elkövetői típus együttélése" révén az IÁ tartós veszélyt jelent a nyugati demokráciákra nézve - húzta alá a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat vezetője.
Európa továbbra is az IÁ célkeresztjében van, és a dzsihadisták kiemelt célpontként tartják számon Németországot. Változatlanul komoly fenyegetést jelent az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet is, amely megpróbálhatja nagyszabású merényletekkel ellensúlyozni tekintélye gyengülését - mondta Hans-Georg Maassen.
A német hatóságoknál nyilvántartott potenciális iszlamista terroristák száma elérte a 670-et, a szélsőséges iszlamizmus leginkább elterjedt irányzatát, a szalafizmust pedig már 10 ezren követik az országban - mondta. Tavaly öt iszlamista terrorcselekmény történt Németországban, és a hatóságok megakadályoztak legalább hét merényletet - tette hozzá.
A BfV-hez naponta érkeznek esetleges támadásokról szóló információk, és éberségre van szükség a jelentős számban érkezett muzulmán vallású, fiatal férfi, "menedéket kereső és migráns" miatt is, mert nagy részük személyazonossága tisztázatlan és mint fogalmazott - "nem tudunk róluk semmit".
Az iszlamista terrorizmus elleni harchoz elengedhetetlen a biztonsági szervek nemzeti és nemzetközi együttműködése, a politika, a tudomány és a társadalom összefogása. A német biztonsági hatóságok szervezeti felépítésének átalakítása sem lehet tabu - mondta a BfV vezetője, támogatásáról biztosítva Thomas de Maiziere kezdeményezését, miszerint központosítani kell a föderális berendezkedés miatt széttagolt szerkezetet, így a tartományi alkotmányvédelmi hivatalokat is szorosabban a szövetségi hivatal irányítása alá kell rendelni.
Az adatvédelmi szabályokon is változtatni kell, a többi között javítani kell a terrorgyanús személyek környezetével kapcsolatos információk gyűjtésének gyakorlatát. Így például, amikor a hatóságok értesülést szereznek arról, hogy az IÁ által ellenőrzött területekről visszatér valaki egy Isztambulból induló repülőn, és a 28A jelzésű ülésen utazik, akkor a német hírszerző szolgálatoknak azt is tudniuk kell, hogy ki ül a 28B jelzésű helyen - fejtette ki Hans-Georg Maassen.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot