A Vodafone Zrt. közleménye szerint a vállalat minden Németországban roamingoló ügyfele bruttó 10 ezer forint értékhatárig jóváírást kap a 2016. december 19-én 20 órától december 20-án 10 óráig terjedő időszakban bonyolított sms- és hívásforgalmából. A jóváírás a Magyarországra és Németországon belülre indított hívásokra, valamint a Németországban fogadott hívásokra vonatkozik, közölte a Vodafone Magyarország kedden.
A Magyar Telekom Nyrt. pedig a merénylet idején Németországban tartózkodó ügyfeleinek roamingdíjából legfeljebb 10 ezer forintot ír jóvá. A szolgáltató az előfizetőket hamarosan sms-ben tájékoztatja.
Kapcsolódó
A Telenor kedden szintén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a berlini események kapcsán minden ügyfele számára ingyenessé teszi a december 19-én 20 óra és december 20-án 20 óra között Németországból Magyarországra indított, valamint a Németországban fogadott, Magyarországról indított roaming hívások díját bruttó 10 ezer forint értékhatárig, amelyet utólag számlajóváírás keretében számolnak el.
Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, legalább tizenketten meghaltak, 49-en megsérültek, többen súlyosan. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták, és jelenleg is tart a kihallgatása.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az M1-en kedden kora reggel elmondta, a berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat. Mindhárom esetben felvették az adatokat és továbbították a német rendőrségnek. Egyelőre várják és gyűjtik a további információkat.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás