Az Európai Bizottság csütörtök este felszólította az uniós tagállamokat és a távközlési vállalatokat, hogy ne használják a Huawei és a ZTE berendezéseit saját 5G-s mobil távközlési hálózataikban. A két kínai gyártó eszközei „jelentősen nagyobb kockázatot jelentenek más gyártók berendezéseinél” – írták a közleményben.
Indokolt és összhangban van az uniós szabályokkal az EU egyes tagállamainak azon döntése, hogy kitiltják a Huawei és a ZTE kínai telekommunikációs technológiákat a távközlési hálózatokból – jelentette ki Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos csütörtökön, sürgetve a többi uniós tagországot is, hogy távolítsák el hálózataikból a két kínai gyártó berendezéseit.
Nincs tudomásom arról, hogy erre bármilyen indok merült volna fel
– fogalmazott Steinmaurer az APA hírügynökségnek adott interjújában.
„Amennyiben ebben változást észlelünk, az RTR azonnal reagálni fog” – tette hozzá.
Elmondta, hogy a hivatal folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli a helyzetet. Megerősítette: a Huawei és a ZTE berendezéseit a legtöbb osztrák hálózatüzemeltető használja.
Florian Tursky digitalizációért felelős osztrák államtitkár az APA-nak adott pénteki interjújában hangsúlyozta, hogy Ausztriában már végrehajtották a hálózatbiztonságra vonatkozó uniós irányelveket. Mivel azonban még nincs hivatalos tiltás, a hálózatüzemeltetők továbbra is szabadon használhatják a Huawei vagy a ZTE komponenseit az 5G-hálózat bővítéséhez.
A Huawei pénteken közleményben fejezte ki határozott ellenvetését és egyet nem értését a bizottság képviselői által tett megjegyzésekkel, és elítélte a vállalatok korlátozására tett javaslatot. A bejelentés „egyértelműen nem az 5G-hálózatok ellenőrzött, átlátható, objektív és műszaki értékelésén alapul” – fogalmaztak. A cég szerint diszkriminatív megítélésen alapuló korlátozások vagy kizárások komoly gazdasági és társadalmi kockázatokat hordoznak magukban.
A Huawei sérelmezi a kapott „magas kockázatú” beszállítói (HRV) besorolást, ami szerintük jogalap nélküli, és így ellentétes a szabad kereskedelem elveivel.
A brüsszeli bizottság bejelentésére három évvel azt követően került sor, hogy szigorú 5G-szabályokat vezetett be, de azok nem tartalmaznak teljes körű tilalmat egyetlen beszállítóra vonatkozóan sem, és nem nevezték meg a Huaweit.
Washington tavaly tilalmat rendelt el a kínai vállalatok, köztük a Huawei és a ZTE kommunikációs berendezéseinek behozatalára és értékesítésére. Az Egyesült Államok akkor arra figyelmeztetett, hogy a Huawei-berendezések használata olyan távközlési infrastruktúrához való hozzáférést jelenthet, amelyet állami kémkedésre lehet felhasználni. Nagy-Britannia és Kanada tavaly szintén kitiltotta a Huaweit az 5G-hálózataiból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt