A cég a New York-i tőzsde csütörtöki zárása után azt közölte, hogy a szerkezetátalakítási költségek és egyéb egyszeri tételek nélkül a negyedévben 0,1 dollár részvényarányos nyeresége volt. Ennek alapján a szakértők 0,21 dollárra számítottak részvényenként.
Az Intel negyedéves bevétele 32 százalékkal, 14,04 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 20,52 milliárd dollárról. Az elemzők jobb adatra, 14,49 milliárd dollárra számítottak.
Ez volt a negyedik egymást követő negyedév, amikor csökkentek az eladások, miközben zsugorodik a személyi számítógépek piaca.
Az Intel borúlátó előrejelzést tett közzé a folyó negyedévre. Arra számít ugyanis, hogy a március végéig tartó három hónapban 15 cent vesztesége lesz részvényenként, 10,5-11,5 milliárd dollár bevétel mellett. Elemzők 24 cent részvényenkénti nyereséget és 13,93 milliárd dollár bevételt vártak.
Az Intel a környezet jelenlegi bizonytalanságára hivatkozva nem közölt előrejelzést a folyó évre és azzal számol a cég, hogy év első felében "tartós gazdasági ellenszéllel" küzd majd.
A negyedik negyedévben az Intel PC-chipeket is magában foglaló Client Computing Group (CCG) 6,63 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 36 százalékos esés, és elmaradt az elemzők által becsült 7,68 milliárd dollártól.
Az adatközpontok és mesterséges intelligencia megoldásaira koncentráló Data Center and AI (DCAI) részleg bevétele 33 százalékkal, 4,3 milliárd dollárra csökkent, de így is felülmúlta a várt 4,1 milliárd dollárt.
Az Intel bevétele a hálózati és perifériamegoldások szegmensében (Network and Edge) 1 százalékkal, 2,1 milliárd dollárra csökkent, a szakértők 2,23 milliárd dollárt vártak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni