Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő testület kedden egyhangúlag döntött arról, hogy a dél-koreai Samsungnak nem egy korábbi bírósági döntésben megállapított összeget kell kifizetnie az amerikai Apple számára. Az Apple ugyanis kártérítést kért dél-koreai riválisától, mondván, a Samsung lemásolta az iPhone-jának egyes, szabadalmi védelem alatt álló dizájnelemeit, például azt, hogy a telefon négyszögletes alakú, képernyője lapos, vagy hogy ikonjai hasonló elrendezésűek.
Egy washingtoni bíróság korábbi döntése értelmében a dél-koreai cégnek 399 millió dollárt kellett volna fizetnie, a legfelsőbb bíróság - a Samsung képviselőinek keresetére - most ezt a döntést vizsgálta felül keddi határozatával.
A bírák szerint a korábbi döntésben annak alapján állapították meg a büntetés összegét, mintha a Samsung az egész Apple iPhones-dizájnt ellopta volna, holott - mint indoklásában Sonia Sotomayor bíró kifejtette - a vitatott elemek csupán kicsiny részei a telefon egészének, a megállapított összeg tehát nem jogos.
A legfelsőbb bíróság azzal nem foglalkozott, hogy milyen kalkulációk alapján kell megállapítani az Apple-t ért kár összegét, ez annak az alacsonyabb rendű bíróságnak a feladata lesz, ahol a per ezt követően folytatódik.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat