Az elmúlt hónapokban minden a mesterséges intelligenciáról szólt, a szoftverek folyamatos fejlődése pedig az életünk minden területére hatással van.
A technológia térhódításával ma már teljesen természetes, hogy komolyabb szövegek megírásához, vagy épp önéletrajzunk összeállításához a ChatGPT, vagy valamilyen egyéb szoftver segítségét vesszük igénybe.
Ám egészen más megvilágításba kerül a mesterséges intelligencia kérdése, ha arra komoly döntések meghozatalát is rábízzák.
Jönnek a virtuális asszisztensek, a robotok
A cégek 15 százaléka már használ mesterséges intelligenciára épülő megoldásokat, és minden ötödik tervezi ilyen szoftver bevezetését a hatékonyság növelése érdekében. A válaszadók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy még sosem használt, míg negyedük nem tudja, hogy használt-e már MI alapú megoldást. Bővebben>>>Elkerülhető a gépi irányítás?
Munkáltatói oldalról hatalmas könnyebbséget jelent a felvételi eljárás teljes automatizálása, ugyanakkor a módszer számtalan kérdést felvet.
A témában a világ egyik legnépszerűbb önéletrajz-készítő szolgáltatása, a Resume Builder készített átfogó felmérést.
- A megkérdezett HR-esek közel fele azt mondta, jövőre már az MI segítségével toboroznak munkaerőt.
- Mintegy 15 százalékuk azt tervezi, teljes mértékben a választott programra bízzák a procedúrát.
Ez azt jelenti, hogy 2024-ben már nagyjából minden hetedik állásinterjún kizárólag gépekkel kerülünk majd kapcsolatba és a végső döntést is az algoritmusok hozzák meg.
Nőtt a munkanélküliség Magyarországon, nem két nap itthon jó állást találni
Enyhén nőtt a munkanélküliek száma, miközben új állást az utóbbi hónapokban hosszú keresgélés, legalább kilenc hónap után találtak a szerencsések. Bővebben>>>Milyen érzés, ha egy gép teszi fel az interjúkérdéseket?
Ez egyszerre tűnhet ijesztőnek és egyben óriási lehetőségnek is, hiszen vitathatatlan, hogy megvan a maga előnye az emberi tényező mellőzésének – írja a szoftverpremium.hu.
Így ugyanis garantáltan előítéletektől mentes, objektív elbeszélgetésre kerül majd sor, ám ez sokak számára inkább problémát jelent majd.
Míg egy ember a legapróbb rezdüléseinket is figyeli, addig a mesterséges intelligencia jól behatárolt algoritmusok alapján jut el az adott végkövetkeztetésre.
A legnagyobb dilemmát pedig az okozza, miszerint álláskeresőként vajon nyerünk, vagy veszítünk a technológia megjelenésével.
Az azonban kétségtelen, hogy az életünk gyökeresen megváltozik a következő években, hiszen az MI térhódítása megállíthatatlannak tűnik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót