Az önvezető járművek fejlesztéséről és teszteléséről aláírt szándéknyilatkozat további lendületet ad az együttműködésben részt vevő országok gazdaságainak - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol osztrák és szlovén kollégájával aláírta a megállapodást, tudósított az MTI.
Az együttműködés versenyelőnyt jelent a három ország számára, amelyek mindegyikének iparában jelentős súlyt képvisel a járműgyártás - véli Varga.
A közös projektekkel a partnerek az intelligens mobilitási eszközök, az önvezető járművek fejlesztését, illetve ezek működéséhez szükséges kommunikációs és infrastruktúra kiépítését célozzák meg.
Magyarország fontos szerepet kíván betölteni a modern elektromos és önvezető járművek fejlesztésében, az ország adottságai, az egyetemi tudásbázisok megvannak ehhez. A digitális gazdaságra átállásra számos fejlesztéssel, például az 5G technológia mihamarabbi bevezetésével készül a kormány - mondta a miniszter.
A miniszter szerint a dokumentum aláírásában kulcsszerepet töltött be a zalaegerszegi tesztpálya megépítése, amely a világ egyik első, ezen belül Közép-Kelet-Európa első ilyen komplexuma.
A fejlesztési tevékenységek eredményeképpen a közeljövőben a közlekedés és az áruk szállításának a módja teljesen megváltozik - mondta Norbert Hofer osztrák közlekedésért, innovációért és technológiáért felelős miniszter, aki szerint a megállapodás egy lényeges lépés az Európai Unió "pozitív jövője felé".
Peter Gaspersic szlovén infrastruktúra-fejlesztési miniszter azt mondta, tárcájuknál tudatosan készülnek azokra a változásokra, amelyeket az elektromos járművek és az önvezető autók elterjedése okoz majd. A vállalatvezetőket és a kutatóintézeteket is bevonták a stratégiájuk kialakításába. Az eddigi eredményeik közül kiemelte, hogy autópályáikat például 50 kilométerenként ellátták elektromos töltőkkel - számolt be az MTI.
A kép forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Szorít az idő: csak pár napig válthatja be a nyugdíjas élelmiszer-utalványt, ha így járt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat