A négytonnás állat agyarai rossz szögben, egymásfele nőttek, emiatt már olyannyira összeértek, hogy zavarták az elefántot az evésben is, így kiemelte közülük az ormányát. Vissza már nem tudta tenni, emiatt feszült és ideges lett. Ezért döntöttek a szakemberek a beavatkozás mellett – olvasható az MTI közleményében.
A kezelést Sós Endre, a Budapesti Állat és Növénykert vezető állatorvosa irányította, a beavatkozást Szőke István, a Szegedi Vadaspark állatorvosa és Veprik Róbert igazgató végezték az elefánt gondozói és a Vadaspark dolgozói segítségével.
Röntgenfelvétel is készült
Ahogy a humán gyógyászatban, a már alvó állat agyaráról is röntgenfelvétel készült, hogy a szakemberek lássák, meddig nyúlik a fogideg – azaz tudják, hol vágják le a túlnőtt részt. Ugyanis ha belevágnak az idegbe, az egyrészt fájdalmas, másrészt tömést igényelne, ezt pedig szerették volna elkerülni.
A vágást követően szép formát kaptak az agyarak – ami nem csak a megjelenése miatt fontos, hanem mert az éles szélű agyarral saját magát és társát is megsebezhetné az állat. A szakemberek bíznak benne, hogy az igazítást követően a hím agyara már megfelelő irányba fog nőni, így nem lesz többet szükség hasonló beavatkozásra.
Szép lett az elefánt mosolya
Shah-Rukh jól viselte az altatásos kezelést, de még próbálgatja kisebb méretű agyarát, és ormányát is kiselefántokhoz hasonlóan használja. Arról, hogy a szép lett-e az elefánt mosolya, a látogatók személyesen is meggyőződhetnek a Szegedi Vadasparkban.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton