A 127 tételes anyagban különleges, maradandó tartalmakat közvetítő lapok és műgyűjteménybe való darabok vannak − állítja Kozma Péter, a galéria tulajdonosa. Az aukció központi szereplője Zórád Ernő. A 2004-ben elhunyt legendás grafikus, illusztrátor, diafilm- és képregényrajzoló tájakat és eltűnt városrészeket is megörökített. Tabán sorozatából egy akvarellt 400 ezer forintra áraztak, egy másik, látványos akvarellje, a Korzó 200 ezer forintról licitálható. A Dr. Moreau szigete teljes képregény 120 ezer, a 12 grafikából álló Az ember fejlődése sorozat 200 ezer forintért érhető el.
A galéria nemrég rendezett retrospektív kiállítást Mühlbeck Károlynak, az ifjúsági művek, köztük a Mackó Úr illusztrálója, az Új Idők, a Borsszem Jankó, az Én Újságom szatirikus rajzolója öt akvarellel és ceruzarajzzal van jelen. A régiek között találkozhatunk a festőként is elismert Gáspár Antal, a politikai karikatúra mestereként számon tartott Bér Dezső, Jenei Jenő, Garay Ákos rajzaival. Vogel Erik színházi díszleteit, jelmezeit is kedveli a közönség, ezúttal két kosztümterve szerezhető meg 30, illetve 40 ezer forintért.
Gugi Sándor az 1950-es években fontos szerepet játszott a magyar képregény újraindításában, karikatúralapjai mellett egy Jókai-regény képregény-feldolgozását is meg lehet pályázni 20-30 ezer forint között. Sajdik Ferenc pasztell tollrajza 50 ezer forintról indul, néhány, az utóbbi években készült, kartonra pasztellel felvitt műve − köztük egy Overdose-ról készült − 80-80 ezer forintos árat kapott. Kaján Tibor egy rajza 50 ezer forintot ér.
Ma is aktuálisnak tűnő munkák kerülnek kalapács alá a Ludas Matyi, a Szabad Száj, a Füles régi rajzolóitól − Várnai György, Kassowitz Félix, Lehoczki István, Vasvári Anna, Hegedűs István −, Ruszkay György két Füles-címlapjáért 20 ezer forintot kell ajánlani.
Animációs filmek fázisrajzait (celljeit) is meg lehet szerezni, ezeken a Pannónia Stúdió népszerű filmjeinek olyan nevezetes alakjai szerepelnek, mint Gusztáv, Dr. Bubó, Csőrmester vagy Szaffi.
Kádár Márta
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot