A látási viszonyok fokozatosan javulnak, és a nap első felében főként az Alföld déli részén fordulhat elő néhány órás szűrt napsütés, majd arrafelé is megvastagodik a felhőzet.
A szitálás mellett délutántól helyenként kisebb eső, zápor is kialakulhat.
A délkeleti szelet a Dunántúlon és a Duna-Tisza köze délebbi részein több helyen kísérhetik élénk, olykor erős széllökések, de az ország északkeleti harmadában gyenge marad a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.
Késő estére 2 és 6 fok közé hűl le a levegő.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt