Igazi sztáresemény lett mára az először 2008-ban megrendezett hongkongi művészeti vásárból: az idén már Art Basel Hong Kong néven, május 23−26. között megrendezett vásáron nemcsak a világ vezető galériásaival, illetve művészeivel lehetett összefutni − mint Larry Gagosian, illetve Fernando Botero −, hanem gyűjtőként is ismert celebritásokkal, mint például az orosz milliárdos, Roman Abramovics vagy a brit modell, Kate Moss. A vásár idején olyan luxuscégek rendeztek partikat a pénzes közönségnek, mint a Dior vagy az óragyártó Audemars Piguet − utóbbit a vásár tulajdonosi háttere is magyarázza. Az Art Basel franchise-tulajdonosa ugyanis a svájci MCH Group, amely egyebek közt a világ legnagyobb óra- és ékszervásáraként számon tartott Baselworld rendezője is; a tavalyi évét 27,4 millió svájci frank nettó profittal záró MCH 2011-ben szerzett 60 százalékos részesedést az Art Hongkongot annak idején megalapító brit Asian Art Fairsben (AAF). A nyitó évben alig több mint száz kiállítóval kezdő vásár tavaly már 266 galériát vonzott. Idén, amikor először rendezték meg az Art Basel-franchise alatt, 245-en vonultak fel a világ 35 országából − derül ki a vásár honlapjáról − és mintegy háromezer művész mutatkozott be.
A kiállítók mintegy fele érkezett Ázsián kívülről és ezek komoly eladásokról számoltak be, de a South China Morning Post szerint az ázsiaiak is felvették velük a versenyt, főleg a vásár vége felé. A legismertebb kínai művészek, mint például Xu Jiang munkái USA-dollármilliókért találtak gazdára, de sikert aratott a Boterót képviselő svájci Galerie Gmurzynska is, amely a kolumbiai művész első kínai szólóshow-ját rendezte meg a vásáron és a New York Times értesülése szerint el is adtak hét Botero-művet ázsiai gyűjtőknek, 400 ezer−1,3 millió dollár közti árakon.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket