A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
A márkakutatás Magyarországon egyedülálló módon 14 ezer válaszadó véleményét tükrözi, az országban jelenleg 10 legvonzóbb cég listája mellett egy sor aktuális munkaerő-piaci kérdésre is választ ad.
A versenyben álláskeresők véleményét veszik alapul, ami arra utal, hogy a kollégák és a vállalatot kívülről látók visszajelzése összhangban van egymással − mondta a Napi Gazdaságnak Fekete Judit, a Microsoft Magyarország hr-igazgatója. A Legjobb munkahely felmérés lényeges visszajelzési csatorna, az éves belső elégedettségi felméréssel ellentétben itt ugyanis lehetőség van más cégekkel való összehasonlításra is. Az it-szektorban egyértelműen a Microsoft a legjobb munkahely, minden más iparágat is figyelembe véve pedig a 2. helyre került a cég saját munkatársai véleménye alapján − tette hozzá Fekete.
Véleménye szerint a cég elsősorban az ott dolgozó munkatársak révén kerülhetett a legjobb munkahelyek közé, ez az a pont, amelyben a Microsoft leginkább kiemelkedik olyan vállalatokhoz képest is, amelyek szintén jó helyezést értek el. A válaszadók kiemelkedőnek ítélték az elkötelezettséget, a szakmai fejlődési lehetőségeket, a jó munkakörnyezetet, a kompenzációt és − ugyanilyen mértékben − az erkölcsi elismerés rengeteg, a vállalatnál működő formáját. A legfontosabb az elkötelezettség, az a tenni akarás, amely nagyon jellemző a microsoftosokra. Számos tehetség számára nem elegendő motiváció a jó fizetés vagy a munkakörülmények; az, hogy a szakmai fejlődési lehetőségeket, a karriert és az önmegvalósítás lehetőségét kimagaslóan pontozták, azt is jelenti, hogy a Microsoft nem csak munkahely, hanem egy olyan "hely", ahol fejlődni lehet, a szakmai mellett emberi értelemben is − fogalmazott az igazgató.
A cég egy közvetlen, őszinte vezetési stílussal, lapos szervezetben működik, tiszta és egyértelmű célok mentén, gyakori visszajelzéssel, az átlagnál többet foglalkozva a karriertervezéssel: Fekete szerint az új belépők sokszor például megdöbbennek azon, hogy milyen nyíltan beszélnek a következő állásukról a cégen belül. A középpontban a teljesítmény áll, amit nem csak és nem elsősorban anyagi értelemben "ünnepelnek meg".
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk