Szombaton éjjel ölhették meg a 30 éves Viktoria Marinova bolgár tévés újságírót, rendezőt. A terminal3.bg helyi portál rendőrségi forrásokra hivatkozva arról ír, hogy halála megkínozhatták és megerőszakolhatták a nőt. Az első információk szerint megfulladhatott.
Holttestét a ruszei kikötőben találták meg, szinte felismerhetetlen állapotban.
Az OCCRP nevű nemzetközi, oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet szerint az utolsó anyaga szeptember 30-án ment adásba, ebben Bíró Attilával, a román RISE-projekt vezetőjével, valamint a bolgár Bivol újságírójával Dimitar Sztojanovval beszélt a GP-gate néven emlegetett ügyről. Ennek lényege, hogy az újságírók feltárták, Bulgáriában több millió leványi európai uniós megbízást szabálytalanul használtak fel a helyi építőipari cégek. A bonyolult konstrukcióban titkos tanácsadói szerződésekkel csaltak el pénzeket.
A Bivol két munkatársát őrizetbe is vették a rendőrök, amikor megpróbálták megakadályozni, hogy megsemmisítsék az EU-s támogatások eltrükközéséről szóló dokumentumokat.
Hasonló ügyben nyomozott Ján Kuciák a szlovák aktuality.sk oknyomozó újságírója, akit szintén meggyilkoltak idén télen.
A fotó forrása: Youtube.com/TVN-Bulgaria.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ