A Vapiano SE pénzügyi vezetője, Lutz Scharpe által jegyzett közlemény szerint a csődeljárást fizetésképtelenség miatt kezdeményezték a kölni városi bíróságon. Egyben megkezdték annak vizsgálatát, hogy szükséges-e leányvállalataik esetében is kezdeményezni az eljárást.
Felidézték, hogy március 20-án fizetésképtelenséget jelentettek, miután a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások tovább súlyosbították a társaság pénzügyi helyzetét. A likviditás helyreállításához 36,7 millió euróra (13,4 milliárd forint) lett volna szükség, de a meghatározó részvényesekkel és a társasággal együttműködő bankokkal nem sikerült megállapodásra jutni.
A megegyezés hiányában a világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására indított német állami programok forrásaira sem lehet pályázni, így nem maradt más választás, mint a csődeljárás. A németországi és külföldi franchise partnereket nem érinti közvetlenül a Vapiano SE csődje.
A vállalat a legutóbbi beszámolója szerint 2019 első fél évében 196,6 millió euró bevétel mellett 18 millió euró veszteséget szenvedett el. A 2002-ben alapított cég legutóbbi adatai szerint öt kontinensen, 33 országban nyíltak éttermek Vapiano márkanévvel. Vapiano márkanévvel öt étterem működik Magyarországon, négy a fővárosban, egy pedig Győrben.
A Vapiano Magyarország a fizetésképtelenséget bejelentő német Vapiano SE vállalattól mind tulajdonosi szerkezetében, mind gazdaságilag független franchise vállalkozás, nem lányvállalata vagy vegyesvállalata a német cégnek - mondta korábban Sári Péter, a VAP Magyarország Holding Menedzsment Kft. ügyvezető igazgatója. A Vapiano Magyarország független befektetők vállalatcsoportja, mely a Vapiano márkajogok tekintetében a jogtulajdonos Vapiano International Franchising GmbH-hoz tartozik. Magyarországon kizárólagos joggal üzemelteti a franchise éttermeket.
A Vapiano SE Németországban, és azon kívül is üzemeltet corporate és joint-venture éttermeket, de a külföldi franchise éttermekhez nincs közvetlen kapcsolata. magyarországi, franchise formában működő Vapiano-hálózat működésére semmilyen pénzügyi vagy jogi hatással nincs a német anyacég bejelentése.
A Vapiano éttermek Magyarországon továbbra is - a rendelkezések figyelembevételével - üzemelnek. Mind az öt étterem 15 óráig fogadja a vendégeket, és egész nap működik a házhoz szállítás és az éttermi átvétel - mondta akkor Sári Péter.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Biztos helyről tudjuk, hogy nem épül meg az M0-ás körgyűrű, lesz helyette M100 és M10

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Újabb fővárosi területen vezetik be a fizetős parkolást

Lecsapott az új Covid, fertőz, mint a pestis, intézkedett a WHO

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Hátha lehet alkudni kicsit ennek az 5 milliárd forintos balatoni házikónak az árából

Kétmillió forintba kerül a menstruáció, sokan bajba kerülnek miatta

Ez az árcsökkentés nagyon nem tetszett a németeknek: kiakadtak, szégyent emlegetnek

Nem maradt egyedül az RTL
