Az olasz luxusautógyártó a folyó évre 1,45-1,50 milliárd euró EBITDA-eredményt vár. A derűlátásnak részben az szolgál alapul, hogy a tavalyi utolsó negyedévben az adózott eredménye 263 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 219 millió euróról.
A december végével záródott három hónapban a Ferrari 2679 autót szállított ki, 13 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A cég bevétele 15 százalékkal, 1 milliárd 70 millió euróra nőtt.
Tavaly összesen 9119 autót szállított ki a Ferrari, 10 százalékkal kevesebbet a 2019. évinél. A nyeresége 13 százalékkal, 609 millió euróra, a tavalyi bevétele pedig 8 százalékkal 3,46 milliárd euróra süllyedt.
A kiszállított autók száma tavaly Európában és Ázsia döntő részében stagnált, ugyanakkor 20 százalékkal csökkent Észak- és Dél-Amerikában és 45,5 százalékkal zuhant Kínában (valamint az ebbe a piaci térségbe sorolt Tajvanon, Hongkongban és Makaón).
A Ferrari öt éve vált ki anyavállalatából, a Fiat Chryslerből, és önálló részvénytársasággá alakult.
Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója decemberben mondott le egészségügyi problémák miatt, feladatát átmenetileg az Agnelli család leszármazottja, John Elkann, a cég elnöke vette át.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat