A szabályozás a 2018. május 1. után gyártott 4535 kilogramm tömeg alatti járművekre vonatkozik, a motorkerékpárok és a pótkocsik kivételek. A fokozatos átállás keretében 2016-ban kezdik meg a gyártók az új videorendszerek bevezetését.
A szabályozás szerint az új kameráknak legalább háromszor hat méteres téglalap alakú teret kell mutatniuk a kocsi mögött, miközben az autó műszerfalára felszerelt kijelző méretét és megvilágítását is meghatározzák. Előzetes számítások szerint autónként 132-142 dollár lesz az ára egy teljesen új rendszernek.
Az NHTSA adatai szerint a könnyű járművek tolatása közben bekövetkezett balesetek évente 210 halálesetet és 15 ezer sérülést okoznak az Egyesült Államokban. Az áldozatok között felülreprezentáltak a gyerekek és az idősek. Az 5 évnél fiatalabb gyerekek adják a halálesetek 31 százalékát, a 70 év fölötti emberek pedig a 26 százalékát.
A járműbiztonsági hivatal szerint az új szabályozás évente 13-15 emberéletet menthet meg és 1125 sérülést előz meg.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt