Az UBS kedden azt közölte, hogy a március végével záródott három hónapban 1 milliárd 824 millió dollár adózott nyereséget ért el, 14 százalékkal nagyobbat az egy évvel korábbi 1 milliárd 595 millió dollárnál. A tavalyi utolsó negyedévvel összevetve a bankház profitja 11 százalékkal nőtt.
Elemzők kisebb, 1,59 milliárd dollár adózott eredményt vártak az idei első negyedévre.
A bank üzemi eredménye éves összevetésben 10 százalékkal, 8 milliárd 705 millió dollárra nőtt.
A UBS valamennyi működési területén nyereségnövekedést ért el, kivéve a befektetési üzletágat, ahol 774 millió dollárnyi veszteséggel zárta a negyedévet egy amerikai kliense, az Archegos Capital Management csődje miatt.
A bank tőkemegfelelési mutatója (CET1) 14 százalék volt a negyedév végén, a múlt év végi 13,8 százalék után.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket