Donald Trump megválasztása nagyon rosszul jött a Tiffany ékszerkereskedő cégnek. A legfontosabb New York-i Fifth Avenue-n lévő üzletük ugyanis a Trump Tower mellett található, ahol Trump megvasztása óta sokkal szigorúbb biztonsági előírások léptek életbe. Emiatt pedig a turisták, vevők nehezen jutnak el a Tiffany-üzletbe - derül ki a CNN Money cikkéből.
A szóban forgó bolt a Tiffany zászlóshajója, ez adja ugyanis a cég összbevételének 10 százalékát. A Trump Towernél bevezetett biztonsági intézkedések miatt pedig jelentősen csökkent a forgalom: az év utolsó két hónapjában 14 százalékkal esett a bevétel.
A lap szerint bár a Tiffany tőzsdei árfolyama jelenleg magasabb, mint Trump megválasztása előtt, ám a befektetők aggódnak a szóban forgó üzletben bekövetkezett forgalomcsökkenés miatt. Az aggodalmuk abból látszik, hogy a keddi amerikai kereskedés elején a Tiffany-részvének árfolyama 2,5 százalékkal csökkent.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég