A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint az Air France csütörtökön és pénteken egy-egy érkező, pénteken pedig két induló járatát nem közlekedteti.
Csütörtökön kimarad a menetrend szerint 22.55-kor és pénteken a 9.05-kor Párizsból érkező AF1694, illetve az AF1394-es járat. Pénteken nem közlekedik a 6.20-kor és a 9.50-kor Párizsba induló AF1695-ös, illetve az AF1395-ös számú járat.
Az Air France dolgozóinak csütörtöki és pénteki sztrájkja a februárban indított tiltakozás tizenkettedik munkabeszüntetése. A francia légitársaság dolgozói magasabb fizetéseket szeretnének kiharcolni. Az Air France dolgozói hétfőn és kedden terveznek ismét munkabeszüntetést.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon