2022 negyedik negyedévében 405 ezer autót szállított a Tesla a vásárlóknak, ami új negyedéves rekord. Ezzel a társaság immár valóban stabilan elérte az éves másfél milliós értékesítési adatot, ugyanakkor nem sikerült teljesítenie a tervezett éves 50 százalékos növekedést, nem is beszélve az Elon Musk által korábban megálmodott tavalyi kétmilliós számról.
A gyártott autók száma még ennél is magasabb: 439 ezer, vagyis immár készlettel is rendelkezik a Tesla, amiből azonnal vihetnek a vásárlók.
Nagy csalódás a kínai piac a Tesla számára
A várttól elmaradó adat egyik oka, hogy a cég korábbi reménysége, a kínai gyár meglehetősen akadozva működött, tekintettel a kínai járványkezelés kuszaságára. Először teljes lezárást hirdettek, gyárbezárásokkal, majd most hirtelen eltörölték a korlátozásokat.
A kínai piactól fogyasztói oldalon is kevesebbre lehet számítani, miután a helyi gyártók is komoly versenyt teremtettek, ezért az USA után ott is további engedményt ad a cég, miután novemberben már 5 illetve 8,8 százalékkal csökkentette a Model 3, illetve a Model Y árát.
A vásárlók most a Tesla honlapja szerint további 10 ezer jüan (1450 dollár) kedvezményt kapnak, ha február 28-ig vásárolnak.
A kínai gyár egyébként immár évi egymilliós gyártási kapacitással rendelkezik, ugyanakkor látszik, hogy a kínai piac messze nem lesz ekkora, így az ottani gyártás jelentős része exportra kerülhet. A két amerikai és a németországi gyár is gyorsan növeli a gyártási kapacitást, így termelési oldalról egyre kevésbé lenne akadálya, hogy a cég elérje darabszám tekintetében a legnagyobb gyártókat, vagy akár túl is haladja őket.
Lesz még népautó a Tesla?
A probléma, úgy tűnik, a keresleti oldalon jelentkezik: nem lehet már bármennyi Teslát eladni, mint eleinte, nem korlátlan a kereslet. Immár más gyártók is növelik kínálatukat az elektromos autók piacán, a vásárlók pedig a jelentős infláció miatt árérzékenyebbé válnak mind az USA-ban, mind Európában, ráadásul a hatást Európában még az energiaválság is erősíti, ami remélhetőleg rövidesen enyhülni fog.
A keresleti korlát azt eredményezi, hogy a Teslának már küzdenie kell a vásárlókért, ugyanúgy, mint bármelyik másik autógyárnak.
Hozzá kell tenni, hogy olcsó típussal, tömeges eladható népautóval még nem rukkolt elő a cég, az csak az ígéretek szintjén létezik. Jelenleg középkategóriás autókat adnak el döntő részben, amelyekből sokan vásárolnának, ha olcsóbban adnák őket.
Ezért vélhetően a Tesla hosszabb távon is árengedményekre, versenyre fog kényszerülni, ami jó hír a potenciális vásárlóknak, ugyanakkor az autókon elérhető haszonrés, ami eddig lényegesen magasabb volt, mint más gyártóknál, összeszűkülhet.
Örül az autóvásárló, szomorú a részvényes
Ez teljesen normális, mondhatni törvényszerű folyamat, viszont döntő hatással lehet a részvény árazására is. Ha így lesz, a papírt nem lehet többé technológiai részvényként árazni, sokkal inkább autógyártóként, ebben az esetben viszont sokkal alacsonyabb értékeltség mellett fog forogni, mint korábban.
Tavaly a csúcsról 70 százalékkal esett az ár, és ugyan kis mértékben korrigált, nem kizárható, hogy a nagy árfolyamcsökkenés tartós marad, miután azt a fundamentumok, a cég által elérhető profitkilátások indokolják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)