Kitiltja az alkoholt a stadionokból Katar, mindössze két nappal a foci-világbajnokság kezdete előtt, felrúgva ezzel a Anheuser-Busch InBevvel kötött megállapodást, miszerint a multinacionális sörgyártó termékeit értékesíthetik az eseményen – írja a Bloomberg.
Eredetileg az idei világbajnokságot szervező katari Legfelsőbb Szállítási és Hagyományőrző Bizottság azt ígérte, a stadionokon kívül a kijelölt rajongói zónákban – legkorábban három órával a meccsek kezdete előtt, legkésőbb a meccsek vége után egy órával –, a stadionokon belül pedig a vendéglátó területeken lehetett volna fogyasztani.
Az AB InBev részéről egyébként már az eredeti tervek is kompromisszumot jelentettek, miután a cég 75 millió dollárt fizetett a FIFA-nak azért, hogy az esemény kizárólagos sörbeszállítója lehessen.
A szurkolói zónákban azért lesz sör
A FIFA megerősítette, végül csak a stadionokon kívüli rajongói zónákban lesz engedélyezett az alkoholfogyasztás, amiért "az AB InBev megértését köszönik". A sörgyártó korábban azt mondta, igyekeznek "olyan légkört teremteni, ami tiszteletben tartja a katari kultúrát és hagyományokat, miközben elérhetővé teszik az alkoholt azoknak, akik igénylik".
Az idei foci-vb rendezése körül egyébként már eddig is sok volt a botrány és a nézeteltérés, az esemény időzítésétől kezdve a bevándorló munkások kezeléséig. De problémákat okozhat többek között az is, hogy a világbajnokságra érkező szurkolók öltözete megfelel-e a helyi normáknak.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Átmenet az nem lesz, ránk robban a 33 fok

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Orbán Viktor barátja diktatúrát kiált és egy Netflix-sorozathoz hasonlította a Harcosok Klubját

A csatákat új helyszíneken vívják, de ebben durván lemaradt a Fidesz

Jött egy brutális robbanás – tízezrek mozdultak meg Budapesten
