Az európai átlagot - 7 százalék - kissé meghaladó növekedésben a kelet-európai és a tengerentúli járatok játszották a fő szerepet. A személyszállítás mellett érdekes módon jelentősen csökkent a légi árú fuvarozás, mégpedig 6,2 százalékkal. (Csak összehasonlításként érdemes megjegyezni, hogy a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma 2011-ben 9 százalékkal nőtt, az itt megfordult utasok száma pedig 8,9 millió fölé emelkedett. Ez felülmúlta az eddig rekordévnek tekintett 2007-es eredményt.)
A magyarok által is kedvelt reptér életében jelentős mérföldkőnek ígérkezik az új terminál idei átadása. A Skylink néven futó - és az elmúlt években jelentős belpolitikai botrányokkal terhelt - fejlesztési program 770 millió euróba került, és a tervek szerint idén júniusban adják át. A többször módosított határidő realitását erősíti, hogy a tesztüzemet január elején már megkezdték.
Naponta 320 utas barátkozhat az új terminállal, s ez a szám áprilisig 3000 fölé emelkedik. A 31 új üzlettel és 19 étteremmel ellátott új terminálban 3000 új munkahely létesül még ebben az évben. A bécsi reptér vezetői az új bogadó épület belépése ellenére sem túl optimisták az idei forgalmat illetően. A gazdasági válság miatt 2012-re maximum egy százalékos forgalomemelkedést várnak.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás