Napokon belül ismét elkezdődik a munka a romániai Azomureș kombinátban - írja a Maszol. „A kezdeti időszakban korlátozott ammónium-nitrát, kalcium-nitrát, karbamid és melamin termeléssel számol a cégvezetés. Az NPK típusú, komplex műtrágyák gyártását később kezdődhet – nyilatkozta Harri Kiiski, a vállalat vezérigazgatója.
Az Azomureș december 17-én állt le, mivel a gáz annyira megdrágult, hogy a nyereséges termelés lehetetlenné vált. Akkoriban nem csak a marosvásárhelyi kombinát szüntette be a termelést, hanem egy sor más műtrágyagyártó is Európa-szerte. A műtrágya termelési költségeinek nagyon magas százalékát jelenti az alapanyag, ami a földgáz.
Kapcsolódó
Mivel elegendő műtrágya nélkül élelmiszerhiány alakulhat ki, április elejére az Európai Bizottság kidolgozta a törvényi keretet, mely lehetővé teszi, hogy az EU-tagországok állami támogatást nyújtsanak az ágazatnak. Lengyelország és Németország már lépett is, előbbi 836 millió, míg utóbbi 20 milliárd eurós segélycsomaggal támogatja az érintett vállalatokat.
A román kormány egyelőre nem hozott konkrét intézkedéseket, de folynak az egyeztetések az energetikai-, a mezőgazdasági- és a gazdasági tárca, valamint az ipar képviselőinek a részvételével.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető