A populista Öt Csillag minisztere ezzel eleget tett párttársa, Virginia Raggi főpolgármester követelésének, aki a döntést úgy kommentálta: "Róma csodáit meg kell védeni". A McDonald's nem reagált nyilvánosan - számolt be a Reuters híre alapján a 444.hu.
A népszerű turistalátványosság, a III. században épült fürdő romjai mellett, a Colosseumtól pár száz méterre nyílt volna meg a jókora, 800 négyzetméteres gyorsétterem egy kertészet helyén. Az ötlet kritikusai szerint a zöldfelületekkel körülvett műemlék hangulatát "agyonvágta" volna egy lebetonozott parkoló és egy gyorsétterem - írta a hírügynökség.
Az első Meki Rómában 1986-ban nyílt, csak a fővárosban több mint 40 van belőle, Olaszországban pedig majdnem hatszáz -ez a negyedik legmagasabb szám az EU-ban.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?