Az elmúlt hetekben az olaj ára 14 éves csúcsra emelkedett, amely rekordmagas üzemanyagárakat eredményezett. Ezt a nyomást kezdik érezni a légitársaságok is. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) repülőgép-üzemanyag árfigyelője szerint az üzemanyag ára márciusban 19,5 százalékkal magasabb, mint egy hónappal ezelőtt, éves bázison pedig 82,5 százalékos a növekmény - írja a Simple Flying.
Míg egyes cégek, mint például az American Airlines, úgy vélik, hogy az emelkedő üzemanyagárak nem lesznek hosszú távú hatással az iparágra, mások, mint például a Delta Air Lines, magasabb viteldíjakra számítanak.
Az amerikai Delta vezére Ed Bastian a BBC-nek azt mondta, hogy 5-10 százalék körüli emelésre számít, ami jegyenként átlagosan 25 dollárt jelent. Azt azonban nem merte megjósolni, hogy a kereslet hogyan alakul a nyár folyamán.
Az American Airlines vezérigazgatója, Doug Parker a hét elején azt mondta, hogy az iparág a magasabb olajárak ellenére is profitot termel majd.
Az üzemanyag a légitársaságok összes kiadásának 22-38 százalékát teszi ki. A munkaerővel együtt ez a legnagyobb tétel.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat