A Groupe Renault honlapján csütörtökön publikált negyedéves jelentés alapján a csoport 665 ezer járművet értékesített az első negyedévben, 1,1 százalékkal többet, mint 2020 első negyedévében. Ezen belül a Renault márkájú járművek értékesítése 1,3 százalékkal 433,7 ezerre emelkedett.
Európában a csoport eladásai 3,9 százalékkal, ezen belül a Renault márka eladásai 2,7 százalékkal mentek fel. Az értékesített 250,2 ezer Renault márkájú járműnek 23 százaléka, 42,9 ezer volt elektromos, vagy elektromosított hibrid.
Kapcsolódó
A Dacia márka 121,2 ezer autót értékesített, 10,2 százalékkal többet mint a tavalyi első negyedévben. A Dacia Spring teljesen elektromos modellre már 10 ezer előrendelése érkezett a gyárnak.
A Lada márkából 90,5 ezret értékesített a csoport, 0,1 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Oroszországban viszont 5,4 százalékkal nőttek az eladások.
A Renault csoport az első negyedévben 10,015 milliárd euró bevételre tett szert, 1,1 százalékkal alacsonyabbra az egy évvel korábbinál. Árfolyamhatásokkal kiigazítva a bevétel 4,4 százalékkal növekedett.
A Renault bevétele az Avtovaz nélkül 8,566 milliárd euró volt az első negyedévben, 0,3 százalékkal alacsonyabb a 2020 első negyedévinél. Az Avtovaz 2,3 százalékos csökkenéssel 685 millió euróval járult hozzá a Renault csoport forgalmához. Árfolyamhatásokkal kiigazítva az Avtovaznak tulajdonított bevétel 20,9 százalékkal növekedett volna. A Mobility Services 5 millió euróval járult hozzá a csoport forgalmához a tavalyi 6 millió után. Az értékesítések finanszírozását támogató szolgáltatásokat nyújtó részleg (RCI Bank) bevétele 8,2 százalékkal csökkent 759 millióra.
Clotilde Delbos pénzügyi igazgató, vezérigazgató-helyettes a beszámoló alkalmából elmondta, hogy nagy nehézségeket okoz a csoport számára a járműelektronikai alkatrészekben és elektromos részegységekben világszerte bekövetkezett kínálati hiány. Mivel a helyzet alakulása egyelőre nehezen áttekinthető, a csoport “tartózkodik előrejelzést tenni éves termelésére vonatkozóan”. Februárban a Renault csoport még a gyártás várhatóan 100 ezres csökkenését jelezte előre az idei évre.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás