Vizsgálata során a brüsszeli testület arra jutott, hogy a Qualcomm "ragadozó árképzési gyakorlatot" folytatott 2009 és 2011 között, önköltségnél alacsonyabb áron értékesítette 3G-s lapkakészleteit azzal a céllal, hogy kiszorítsa riválisát, a brit Icera-t a piacról.
Ez az Európai Unió trösztellenes szabályai értelmében illegálisnak számít.
Kapcsolódó
"A Qualcomm magatartása akadályozta a versenyt, az innovációt, valamint korlátozta a fogyasztók számára elérhető termékek skáláját egy olyan szektorban, amelyben óriási a kereslet és a potenciál az új technológiákat illetően" - közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.
A cég egyébként legnagyobb okostelefon-gyártók chip-beszállítója.
A 242 millió eurós bírság a Qualcomm tavalyi árbevételének mintegy 1,27 százalékát teszi ki. Az EU versenyjogi hatóságaként eljáró testület egy cég árbevételének akár a 10 százalékával felérő pénzbüntetést is kiszabhat, úgyhogy ez még viszonylag visszafogottnak is nevezhető.
Az Európai Bizottság 2015-ben indított vizsgálatot a világ legnagyobb mobiltelefonchip-gyártójának számító vállalat ellen.
Hasonló ügyben, a közösségi trösztellenes szabályok megsértése miatt tavaly közel egymilliárd euróra büntették a kaliforniai céget.
A lépés tovább fokozhatja az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti feszültséget. Washington korábban azzal vádolta az Európai Bizottságot, hogy módszeresen vesz célba amerikai cégeket, Brüsszelben azonban ezt tagadják.
Donald Trump amerikai elnök nemrégiben azt mondta egy interjúban, hogy Vestager "jobban utálja az Egyesült Államokat, mint bárki más, akivel valaha találkozott".
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk