A Pfizer egyelőre nem nyilatkozik az elvégzett laboratóriumi tesztek részleteiről, de azt állítja, hogy az általa fejlesztett gyógyszer laboratóriumi körülmények között "erős antivirális aktivitást mutatott a SARS-CoV-2 ellen", valamint más koronavírusok ellen is, ami a közönséges megfázás és a jövőbeli világjárványok elleni gyógyítás lehetőségét is felveti.
"A PF-07321332-t olyan potenciális orális terápiaként terveztük, amelyet a fertőzés első jeleinél alkalmazni lehet anélkül, hogy a betegeket kórházba vagy intenzív osztályra kellene szállítani" - mondta Mikael Dolsten, a Pfizer tudományos főigazgatója és a Pfizer világszintű kutatás-fejlesztési és orvosi részlegének elnöke a múlt hónapban kiadott hivatalos közleményben. A brit Telegraph megszerezte az első humán kísérletekben részt vevőknek adott dokumentumok másolatát, amely szerint "a kísérleti gyógyszer biztonságosságát állatokon vizsgálták. Ezekben az állatkísérletekben nem azonosítottak jelentős kockázatokat vagy aggodalomra okot adó biztonsági eseményeket, és a gyógyszer nem okozott mellékhatásokat a klinikai vizsgálatokban alkalmazott dózisszintek egyikén sem".
Kezdik az emberi teszteket
Akik jelentkeztek a vizsgálatra, intenzív néhány hónapnak néznek elébe. A vizsgálat három fázisra oszlik, és 145 napig tart, amelyhez további 28 napot adnak hozzá a "szűrés és adagolás" idejére. Minden résztvevő számára több éjszakára a vizsgálati helyszínen kell maradnia majd. A "randomizált, kettős vak, placebo-kontrollált, egyszeri és többszörös dózis eszkalációs vizsgálat" célja annak megállapítása, hogy a különböző adagolási sémák mennyire jól vagy másképp tolerálhatók az embereknél.
A PF-07321332-t a HIV kezelésére használt antivirális szer, a Ritonavir alacsony dózisával kombinálva fogják alkalmazni. Ez "emlékeztetőként" növeli a PF-07321332 mennyiségét a résztvevők vérében.
A vizsgálat 1. fázisát arra tervezték, hogy kiderüljön, hogyan tolerálják az adag növelését, önmagában vagy a ritonavirral együtt, vannak-e jelentős mellékhatások, és hogyan érzik magukat az emberek a gyógyszer bevétele után. A 2. fázisban ugyanezt teszik majd, de többszörös dózisokkal, míg a 3. fázisban a gyógyszer tablettás és folyékony formáját tesztelik, valamint a gyógyszer mellé történő étkezés hatását.
Minden részletet előre meghatároztak. A 3. fázisban például a magas zsírtartalmú reggelit például úgy írták le, hogy "két vajban sült tojás, két csík sertésszalonna, két szelet pirítós vajjal, 100 gramm hasábburgonya és 200 gramm félzsíros tej." Sőt, azt is kikötik a kísérletben résztvevőknek, hogy 20 perc alatt kell elfogyasztaniuk azt.
A legkorábban az év végén lehet elérhető a szer
Egy új gyógyszer forgalomba hozatala hosszú és nehéz folyamat, és még ha a PF-07321332-t embereknél nem is találnak mellékhatásokat, hivatalos 3. fázisú vizsgálatokra lenne szükség annak megállapítására, hogy a gyógyszer hatásos-e a SARS-CoV-2 vírusnak kitett egyének esetében. A Telegraphnak egy szakértő azt mondta, hogy ez még mindig nem jelenti azt, hogy a koronavírusos betegek könnyen hozzájuthatnak majd ehhez: példaként említette a Tamiflu nevű készítményt, amely hatékony az influenza ellen, mégis drága, és kevéssé elterjedt egyelőre.
Viszont ha eredményesek a kutatások, akkor a koronavírus elleni tabletta már idén év végére elérhetővé válhat.
A Pfizer a BioNTech mainzi biokémiai céggel közösen fejlesztette ki Comirnaty nevű mRNS-vakcináját.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják