A két intézet egyesülése része a kormány tervének, miszerint a bankszektor konszolidációjával erősíteni kívánja a többségében még mindig állami tulajdonban lévő pénzintézeteket, mielőtt többet privatizálna közülük az elkövetkező években. Dusan Mramor pénzügyminiszter szerint az új bankot 2019 júliusáig eladhatják.
Az euróövezeti Szlovénia abban bízik, hogy az új bank jobban felkelti a komolyabb befektetők érdeklődését, nem úgy, mint a Banka Celje, amelyet éveken keresztül sikertelenül próbált eladni.
Az összevont Abanka d.d. nevű banknak Ljubljanában lesz a székhelye, és különös figyelmet fordít a lakosságra és a kis- és középvállalkozásokra - közölte a két bank.
Szlovénia bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a - a 60 százalékban még mindig állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék az összeomlást a rossz hitelek miatt. Mindkét említett bankot szanálták tavaly.
Az állam azt tervezi, hogy egy jelentős magánosítási folyamat keretében eladja az állami tulajdonban lévő kereskedelmi bankokat, miután ezt a korábbi kormányok mindvégig ellenezték.
A parlament a múlt héten úgy döntött, hogy a legnagyobb szlovén bankban, a Nova Ljubljanska Bankaban hosszú távon megtartja a részvények 25 százalékát, a második legnagyobb bankot, a Nova KBM-et azonban várhatóan értékesíti az elkövetkező hetekben.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára