Márciusban ismét megrendezik a nagyszabású Oscar-díjátadó gálát, ahol visszatérnek a hagyományokhoz, de a részletek még nem ismertek. Az viszont biztos, hogy a tavalyi év után - amikor az Union Station vált a rendezvény helyszínévé - idén ismét a Dolby Színház ad helyet a nagyszabású díjátadónak - írja a Guardian.
A 2018-as ceremónia házigazdája Jimmy Kimmel amerikai televízió műsorvezető volt, akit homofób viccei és tweetjei miatt számos kritika ért, később a gála körül kialakult botrány miatt Kevin Hart brit komikus is visszalépett a házigazda-szerep elvállalásától.
Tom Holland, "A Pókember: Nincs hazaút" című film rekordot döntő sikere után nemrég jelezte, hogy szívesen lenne az este házigazdája, az Akadémia ezután megkereste a színészt, de az idei házigazda személye még nem publikus - írja a Hollywood Reporter.
A 2019-es közvetítés nézőszáma egyébként 26,6 millióról már 29,5 millióra emelkedett, de az azt követő években drasztikusan bezuhant: tavaly már csak 10,4 millióan kapcsoltak az Oscar élő közvetítésére.
A múlt hétvégén "A kutya karmai között" című westernfilm, valamint Steven Spielberg rendezésében a "West Side Story" végzett az élen a Golden Globe-gálán, amely vörös szőnyeges felvonulás és közönség nélkül bonyolítottak le.
Az Oscar-jelöléseket február 8-án hozzák nyilvánosságra, a ceremóniára március 27-én kerül sor.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás