Az IBM nagyjából 2,07 milliárd dollárt kap készpénzben, a fennmaradó részt pedig részvénykibocsátással fedezi a Lenovo. A megegyezés mindkét cég szempontjából előnyős. A szerverüzletág viszonylag kis része az IBM portfóliójának, és a számítástechnikai cég ezután a sokkal jövedelmezőbb szoftverüzletágára és szolgáltatói üzletágára koncentrálhat.
A Lenovo számára az x86-os szerverüzletág megszerzése lehetőséget nyújt, hogy szélesítse tevékenységi körét. 2013-ban a Lenovo volt a világ legnagyobb asztali számítógép (PC) gyártója a legyártott számítógépek száma alapján, de az elmúlt években a PC-k és laptopok iránti kereslet folyamatosan csökkent.
Azonban nem teljesen biztos, hogy létrejön a két cég közti üzlet. Az eladásba bele kell egyeznie az Egyesült Államok felügyeleti szerveinek is. Elképelhető, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva vizsgálatot indítanak egyes amerikai hatóságok, mert attól tartanak, hogy a kínai cég érzékeny információkra tesz szert az amerikai befektetésén keresztül.
A Lenovo már 2013 tavaszán is érdeklődött az IBM szerverüzletága iránt, de akkor sikertelenek voltak a tárgyalások. Sajtóhírek szerint az elmúlt időszakban már a Dell és a Fujitsu is tárgyalt az IBM-mel, de a cég végül a Lenovo mellett döntött.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt