Az olasz bank decemberben jelentette be, hogy 2019-ig összesen 14 ezer dolgozójától válik meg. Akkor a magyarországi UniCredit azt közölte, hogy a cégcsoport tervében szereplő 14 ezer fős létszámleépítés Nyugat-Európát érinti, magyarországi érdekeltségét nem.
A szakszervezetekkel történt megállapodás szombati bejelentésére röviddel azelőtt került sor, hogy a bank hétfőn rekordnagyságú, 13 milliárd euró részvényt bocsát ki tőkehelyzetének a megerősítésére.
A UniCredit jelentős, 38 százalékos diszkonttal, 8,09 euróért kínálja új részvényeit úgy, hogy minden 5 meglévő részvény után 13 újat ajánl fel a tulajdonosoknak.
A UniCredit három legnagyobb tulajdonosa a Capital Research and Management Company amerikai befektetési cég 6,7 százalékos részesedéssel, továbbá mintegy 5-5 százalékos hányaddal az abu-dzabi Aabar állami befektetési alap, valamint az amerikai BlackRock alapkezelő.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak