A 2013-ban indított beruházásban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem is. A Bosch idén több mint 10 százalékos bővülést vár, főleg a gépjárműtechnológiai területen, amelyben kiemelt szerepet kap a Budapesti Fejlesztési Központ. Az elmúlt 3,5 évben megduplázták a fejlesztési központban dolgozó szakemberek számát, ma már több mint 1500 mérnököt alkalmaznak.
Javier González Pareja szerint a vállalat hosszú távú elköteleződését mutatja Magyarország, a magyar mérnökök és tudásuk iránt, hogy tavaly 37 milliárd forintot fordított stratégiai kutatás-fejlesztésre, és 64 milliárd forintot beruházásokra. Megfogalmazása szerint a Bosch nemcsak a "made in Hungary", hanem az "invented in Hungary" mellett is elkötelezett.
Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke hangsúlyozta, minden magyar mérnöknek, magyar embernek büszkeség az, hogy Magyarországon a világ élvonalába tartozó fejlesztések valósulnak meg, amelyek eredményeit az egész világon használják. A fejlesztésekben, a finanszírozásban is megnyilvánul a közös felelősségvállalás a magyar kormánnyal, ez a partnerség töretlen, amire mindkét fél büszke lehet.
Oliver Schatz, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ vezetője kiemelte, olyan technológiákat fejlesztenek, amelyek a jövő önvezető autóit irányítják, garantálják az utasok biztonságát, fokozzák kényelmüket, és szem előtt tartják az energiahatékonyságot és a környezet védelmét is. A projektben kifejlesztett új akkumulátor szenzorok és feszültségszint vezérlők csökkentik a járművek fogyasztását. Továbbra is új kihívásokat keresnek, amihez még több motivált és tehetséges mérnökre és fejlesztőre van szükség - mondta, hozzátéve: bízik benne, újabb fejlesztési projektek kezdődnek Budapesten.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás