A második legnagyobb német pénzintézet már értesítette a szakszervezeteket az intézkedésről, ami a bank valamennyi területét érinti majd.
A Commerzbank nem közölte, hogy mennyi idő alatt tervezi végrahejatani a létszámleépítést a mintegy 50 ezer fős cégnél, de korábbi hírek szerint négy év alatt . Sok álláshelyet azért szüntetnek meg, mert számítógépek is el tudják látni azt a feladatot, amelyet eddig fizetett munkaerő végzett.
A több éves átstrukturálás költségeit egymilliárd euróra becsülik. A Commerzbank tavalyi adózott eredménye 279 millió euróra zsugorodott az egy évvel korábbi 1,1 milliárd euróról, részben a már megkezdett szerkezetátalakítási intézkedések hatására.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat