"Nem újítottuk meg a szerződést (az AstraZenacával) június utánra. Meglátjuk, mi lesz később" - mondta a francia biztos a France Inter francia közrádiónak adott interjúban.
Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti, hogy véglegesen nem érkezik több AstraZeneca-oltóanyag az Európai Unióba, Thierry Breton kitérő választ adott.
"Ezt még nem lehet kijelenteni, várjanak. Még csak most kezdtük (a szerződések megújítását a Pfizer/BioTech-kel), és másokkal is meg fogjuk újítani" - fogalmazott a biztos. "Azért a Pfizerral kezdtük, mert már a második szakaszon dolgozunk, a második generációs oltásokon" - idézi az MTI.
Ursula von der Leyen szombaton jelentette be, hogy a Pfizer/BioNTech vállalatokkal létrejött újabb, harmadik szerződés 900 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag szállítását írja elő további 900 millió dózis későbbi megvásárlásának lehetőségével 2022-ben és 2023-ban, s hozzátette, hogy az Európai Bizottság más gyógyszergyártókkal is tervezi további szerződések megkötését.
Korábbi tájékoztatása szerint a további vakcinaadagok a koronavírus új változataival szembeni védettség biztosítása mellett lehetővé teszi gyermekek és fiatalok beoltását is.
Az Európai Bizottság egyértelművé tette, hogy a hírvivő RNS-alapú (mRNS) oltóanyagokat, a Pfizert és az amerikai Modernát részesíti előnyben, mert ezek bizonyítottan hatékonyak a koronavírusnak a dél-amerikai és brazil variánsaival szemben is.
Thierry Breton már április közepén elmondta, hogy az Európai Unió csak olyan vakcinagyártókkal szerződik, amelyek a vállalt időben teljesítik a megrendeléseket. Agnes Pannier-Runacher francia ipari miniszter pedig ekkor jelezte, hogy az EU valószínűleg nem hosszabbít szerződést a svéd-brit gyógyszeróriással, miután Dánia teljesen elállt az AstraZeneca oltóanyagának használatától, más országokban pedig a ritka vérrögképződéses esetek miatt a használatát életkori korlátozásokhoz kötötték.
Az Európai Bizottság múlt hónapban jogi eljárást indított az AstaZenecával szemben, amiért a brit-svéd gyártó nem teljesítette időben a vállalt szállításait, a felek május 26-án egyeztetnek a bíróság előtt Brüsszelben.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak