A két fél közötti tárgyalások fél éve zajlottak, és a héten került pont az ügy végére - mondta. Ennek értelmében, a felek közös vállalatot alapítottak. A holland elektronikai óriás egyik legnagyobb televíziógyára Székesfehérváron működik. Arról, hogy a székesfehérvári gyárban az új tulajdonosi modell hoz-e bármilyen változást, még nem született semmilyen döntés, ez további tárgyalások eredménye lesz - közölte az MTI érdeklődésére az igazgató.
A korábban bejelentett elbocsátások nem az LCD televízió gyártó részleget, hanem a háztartási elektronikák gyártását és csomagolását végző egységeket érintik Székesfehérvár vonatkozásában - tette hozzá Blazsevácz Péter.
Az újonnan létrejött vegyesvállalatban az LCD-monitorok gyártására szakosodott TPV 70 százalékkal, a Philips 30 százalékkal részesedik. A Philips hat év után lehívható opciós joggal rendelkezik részvénycsomagjának értékesítésére. A Philips 80 éve gyárt tévéket, azonban az elmúlt években az üzletág nem termelt nyereséget, elsősorban az ázsiai gyártók támasztotta verseny miatt.
A csoport október közepén közzétett eredménybeszámolója szerint a nehéz világpiaci körülmények és a csökkenő kereslet miatt az egy évvel korábbi 524 millió euróról 74 millió euróra esett vissza a nyereség a harmadik negyedévben.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt