A balra kanyarodás - ha kétirányú utakat nézünk - könnyen járhat azzal, hogy az autóval teljesen le kell lassítani és meg kell várni a szembejövő forgalmat, majd a nulláról kell felgyorsítani az autót. A UPS felfedezte, hogy ez feleslegesen növeli az üzemanyagfogyasztást a csomagküldő cégüknél, amely megdobja a kiadásokat és a szén-dioxid-kibocsátásukat is.
A vállalat ezért 2004-ben betiltotta a balra kanyarodást a sofőröknek és az útvonaltervező szoftverét is úgy hangolta be, hogy amikor csak lehet, jobbra fordítsa a sofőröket. A Time közölte a cég számításait is: az elmúlt 14 évben 37,85 millió liter üzemanyagot spóroltak meg, valamint 20 tonna szén-dioxiddal kevesebbet pumpáltak a légkörbe.
A trükk nem csak nagy járműflottával működik: egy átlagos autós is megtakaríthat vele akár több liter benzint vagy gázolajat takaríthat meg.
A fotó forrása: AFP Photo/Roberto Schmidt.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok