Irán napi 4,5 millió hordóra tervezi növelni napi kőolaj kitermelését a mintegy napi 3,8 millió hordóról - írja az MTI a Reuters-re hivatkozva.
Ali Kandor, az iráni állami olajvállalat, a NIOC vezetője azt mondta, hogy elsősorban a meglévő olajmezőkön akarják növelni a kitermelést.
Az iráni gáztermelést napi 1,3 milliárd köbméterre bővítik öt éven belül a jelenlegi napi 800 millió köbméterről.
Irán külföldi vállalatokkal együttműködve korszerűsíti olaj- és földgáztermelését. Teherán a folyó pénzügyi év végéig, 2018 márciusáig mintegy tíz olajipari szerződést tervez kötni külföldi vállalatokkal.
A napokban jelentették be, hogy olajterminált épít Irán az Ománi-öböl partján olajexportjának megkönnyítése érdekében.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet