A svéd IKEA, a világ legnagyobb bútoráruházlánca 3,1 százalékkal, 27,9 milliárd euróra növelte árbevételét üzleti évében, azaz az augusztus 31-ét megelőző 12 hónapban. A legalább egy éve nyitva tartó hasonló profilú áruházak forgalma 1,8 százalékkal haladta meg a 2012-2011-es adatot.
A vállalat úgy tudta javítani teljesítményét a nehéz üzleti környezet ellenére, hogy Oroszországban, Kínában és Észak-Amerikában az átlagosnál jobb eredményt ért el.
A dél-európai országokban a súlyos gazdasági helyzet és a magas munkanélküliség miatt kevesebbet költöttek az emberek az IKEA termékeire. Ezzel együtt a cégvezetés értékelése szerint a világ szinte minden piacán növelni tudták az IKEA részesedését.
A svéd vállalatóriás immáron 343 áruházzal rendelkezik világszerte. A cég nemrégiben kezdte el egy komoly háztartási napelem árusítását, a magyaroszági áruházak korábbi nyitásáról és zárásáról a nyár közepén döntöttek.Tavaly 776 millió látogatót fogadtak, ami megközelíti a föld hétmilliárdos lakosságának tíz százalékát. A cég 2020-ra a jelenlegi közel duplájára, 50 milliárd euróra akarja növelni árbevételét.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról