Helycsere volt a Bloomberg által napról napra frissített milliárdoslista élbolyában. Az Amazon.com netes webáruház tulajdonos-alapítója, Jeff Bezos ugyanis jelenleg 65,1 milliárd dollárral rendelkezik a legfrisebb adatok szerint. Ezzel a harmadik helyen áll és így megelőzte a korábbi bronzérmes befektetési gurut, Warren Buffetet, akit 65 milliárd dollárral tartanak nyilván - írja a CNN Money, de a helycsere a Bloomberg-listáról is kiderül.
A különbség tehát minimális, 0,1 milliárd - azaz - 100 millió dollár, ami Buffet akár már napokon belül behozhat, de Bezos is elhúzhat ezzel megerősítve a harmadik helyét. Erre a kérdésre majd a következő napok tőzsdei árfolyammozgásai adnak majd választ.
A Bloomberg-listátá egyébként továbbra is Bill Gates vezeti 89,1 milliárd dollárral. Második helyen áll 73,4 milliárd dollárral Amancia Ortega, aki többek között a Zara divatlánccal alapozta meg óriási vagyonát. A harmadik hely pedig már a fent említett Bezosé.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek