A japán járműgyártó oroszországi igazgatója azt nyilatkozta, hogy ha február 17-éig sikerül teljesen helyreállítani az alkatrészszállításokat Kínából, akkor a szentpétervári gyár termelésében nem lesz fennakadás. Ellenkező esetben márciusban valószínűleg fel kell függeszteni a termelést.
A Nissan 2009-ben nyitotta meg szentpétervári gyárát, ahol jelenleg évi mintegy 100 ezer autó készül. A gyártó hétfőn jelentette be, hogy felfüggeszti termelését egyik japán gyárában a kínai autóipari alkatrészszállítási gondok miatt. Egyelőre péntektől hétfőig függesztik fel ideiglenesen a járműgyártását a Délkelet-Japánban található kiushui gyárban, először a gyár két összeszerelő szalagján, majd jövő hétfőn az exportra termelő harmadik szalagján is.
A kiushui gyárban a tavaly március végével záródott pénzügyi évben mintegy 434 ezer autó készült, aminek a fele belföldi piacra került - írta az MTI.
Koronavírus
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt