Diego Moraiz 2004 óta dolgozott a banknál és a mexikói peso kereskedelmére specializálódott. A Reuters szerint az igazgatóval december 18-án közölték, hogy felfüggesztették. A döntést megelőzően egy, a Deutsche Bank által megbízott külsős tanácsadó cég hét évre visszamenőlegesen vizsgálta az emaileket és a chatszobák párbeszédeinek szövegeit - közölte a forrás a hírügynökséggel. A Reuters szerint ugyanakkor nem egyértelmű a felfüggesztés oka, miután a tanácsadó céget nem tudták elérni.
Azt a forrás sem tudta megmondani, hogy Moraiz kapja-e még a fizetését, illetve azt, hogy a vizsgálat meddig tart. Az egyébként argentin igazgató a vizsgálat idejére az USA-ban marad.
Moraizot a Reuters többszöri próbálkozás után sem tudta elérni, a hívásokra nem válaszolt. A Deutsche Bank szóvivője pedig szintén azt közölte a hírügynökséggel, hogy nem kommentál munkatársaikat érintő ügyeket.
A globális pénzügyi felügyeletek egyébként jelenleg több nagybanknál vizsgálják, hogy traderek összejátszottak-e a bankközi devizabenchmarkok manipulálásában, amelyeket több ezermilliárdos befektetések beárazásához használnak.
A Reuters megjegyzi, hogy egymástól független források állítása szerint a Deutsche Bank New York-i divíziójánál több devizakereskedőt felfüggesztettek pozíciójából.
A Deutsche Bank a világ legnagyobb devizakereskedője már 9 éve, a globális napi forgalom 15,18 százaléka itt bonyolódott 2013-ban az Euromoney magazin szerint.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt